Egyszer volt, hol nem volt

Egy elfeledett emlék, egy ki nem mondott szó,
Ami egyszer elmúlt soha vissza nem hozható.

Mint pillangó a végtelen égen
Vesznek el az évek feledésben.

Elmúlt az ősz és elmúlt már a tél is,
Magányosan  sétálok az utcán végig.

Szó nélkül nélkül repülnek el mellettem a percek,
Kiabálhatsz, de én már nem hallak téged.

Mint ketrecből kiszabadult madár
Szállok most a szélben tengereken át.

Este megpihenek az éjsötét ég alatt,
És csak nézem, nézem a csillagokat.

Táncolok a szélben és élvezem az életet,
Hidd el boldogabb vagyok nélküled.

Menekülhetsz, de sorsod úgyis utolér,
Gúnyos pillantásom örökké elkísér.

A hajnali ködben elvesztél,
Az sem érdekelne ha végül megkerülnél.

Tudom, hogy egy szavad sem volt igaz,
Nálam többé nem találsz vigaszt.


Egyszer volt, hol nem volt,
Igaz ez sosem volt.

Nézd hogy hullanak a csillagok
Én pedig lassan elhamvadok.

Ne hidd, hogy különb voltál,
Ugyanúgy megbántottál.

Mégis a legszebb mosolyommal az arcomon
Hordom a saját terheimet a vállamon.

Én nem csak egy lány vagyok a sok közül,
Végül mindenki titkára fény derül.

Kósza érzés

Belülről felemészt egy lehetetlen érzés
Ezer karommal tép vérző darabjaimra szét.
Ez csak egy gyenge falevél
A legkisebb szélben elvész.
Hadd higgyem, hogy ez elég
Hazudd még, hogy szerettél.

Ölelj hát még
Hadd áltassam magam,
Hogy mindvégig szerettél.
Maradjunk gyerekek örökké.

Lelóg a lábunk a horizontról,
Mondd meg a jövőm a csillagokból,
Ugorjunk fejest az álmainkról,
Építsünk várat homokból.

Ölelj hát még
Hadd áltassam magam,
Hogy mindvégig szerettél.
Tartson ez a perc örökké.

Gondolkodom az életen,
Lehetett-e ez véletlen,
Milyen drog folyik a véredben,
Én vagyok-e az értetlen,
Vagy te voltál éretlen...

Hazugságod csak szócséplés
Nem áltatom magam többé
Veled nem kell az öröklét
Egyedül hív a végtelenség.

Leestünk a horizontról,
Közös jövőt nem jósolnak a csillagok,
Álmaink már messze szálltak,
Összedőlt a homokvár...