2015. október 29., csütörtök

Baranyai Ákos · Angyalosy Eszter - Wonderland

Ajánló

 Bookline Könyvek, 2015
 308 odal
 2990 Ft    
 Moly

Vedd meg!

 A Wonderland a 2000-es évek elejének underground zenei világában játszódó történet. Generációs regény szenvedélyről, barátságról, szerelemről és árulásról. Sok zenével. 
A Wonderland ugyanakkor több mint egy könyv. A regényben szereplő zenekar slágerét, a What do you really wanna sayt a Petőfi Rádió játssza, a dalhoz készült videoklip pedig már látható a YouTube-on.



Ádám már gyerekkora óta arról álmodik, hogy egyszer híres rocksztár lesz. Dogi személyében meg is találja a megfelelő társat az álmai valóra váltásához. A két fiú személyisége tökéletesen kiegészíti egymást. Míg Ádám az érzékeny művészlélek, addig Dogi ambiciózus, aki mindenhol ott van, mindenkivel smúzol és ezzel sikerül előremozdítani a karrierüket. A duó nagy sikert arat a házibulik körében. Szépen lassan elindulnak a hírnév felé, és a duó kinövi magát egy zenekarrá. Az áttörő siker azonban még várat magára egy kicsit, de amikor megérkezik, akkor már semmi nem állíthatja meg. 
Ádám eleinte valamiért mégsem tud örülni ennek a sikernek, nehezen tudja összeszervezni a hétköznapi életét a zenével. Barátnőjével, Szandrával eleinte minden jól megy, nagyon szeretik egymást, de vajon meddig bírja a kapcsolatuk a rocksztár életmódot? Ádám válaszút elé kerül. Megéri-e mindent kockára tenni egy álomért?

Ez a könyv nem egy mesébe illő történetet mesél el. Ez a könyv a való életről szól, merész szabadszájúsággal mesél. Az igaz showbiznisz világába kalauzolja el az olvasót, élethűen mutatja be, hogy hogy lesz egy baráti bohóckodásból egy elismert formáció. Végigvisz minket a sikerhez vezető rögös úton. Ádámmal együtt áshatjuk bele magunkat ebbe a kegyetlen világba, és ébredhetünk fel az álmainkból. 
Én személy szerint imádom a zenét, főleg ezt a stílust, amit a Wonderland is képvisel, szóval nekem nagyon érdekes volt látni, hogy mi van egy zenekar mögött, hogy mi mindenen kell keresztülmennie egy bandának, amíg sikeres lesz, és hogy mi történik azután, hogy már sikeresek lettek, hogyan lesz a baráti társaságból üzleti vállalkozás. 

Ádám karakterfejlődése nagyon tetszett.  A tudatlan, kényelmes budai fiú a szemünk előtt érett
Ivan &The Parazol
férfivá, és nőtt fel az élethez. A többi szereplőről viszont elég keveset tudunk meg. Nekem Dogival és
Szandrával kapcsolatban is van egy kis hiányérzetem. Szívesen megtudtam volna egy kicsit többet róluk, elvégre kulcsfontosságú szereplők a történetben.  Dogi karaktere mondjuk nekem nem volt túl szimpatikus. A nagyszájú, titokzatos, mindenkin gátlástalanul átgázoló pesti srácnak valahogy nem sikerült belopni magát a szívembe. Szandrával kapcsolatban leginkább a miértek érdekelnének.

Ami még nekem egy kicsit zavaró volt, azok az időbeni ugrások. Néha nem tudtam, hogy most éppen hol vagyunk, vagy hogy melyik esemény hogyan követi a másikat. Másrészről viszont ezekre szükség is van, hogy ne váljon egysíkúvá a történet. 

Összességében tehát nekem nagyon tetszett a könyv. Végre egy történet ami nem egy vattacukorfelhőben úszik, és mesébe illően minden tökéletes, végre valaki le merte írni a valóságot. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel ez a világ, szeretné tudni, hogy milyen is a showbiznisz, és nem riad vissza a csúnya szavaktól. 

A Wonderland slágeréhez a What do you really wanna say-hez elkészíteték a videoklipet is, amiről a könyvben is szó van. Ezt most meg is nézhetitek:





Ha szeretnétek többet megtudni a Wonderland Projectről, akkor nézzétek meg a Facebook oldalukat. Itt találhattok további információkat a videoklipről, és megismerhettek néhány Wonderland Stoyt.