2015. október 29., csütörtök

Baranyai Ákos · Angyalosy Eszter - Wonderland

Ajánló

 Bookline Könyvek, 2015
 308 odal
 2990 Ft    
 Moly

Vedd meg!

 A Wonderland a 2000-es évek elejének underground zenei világában játszódó történet. Generációs regény szenvedélyről, barátságról, szerelemről és árulásról. Sok zenével. 
A Wonderland ugyanakkor több mint egy könyv. A regényben szereplő zenekar slágerét, a What do you really wanna sayt a Petőfi Rádió játssza, a dalhoz készült videoklip pedig már látható a YouTube-on.



Ádám már gyerekkora óta arról álmodik, hogy egyszer híres rocksztár lesz. Dogi személyében meg is találja a megfelelő társat az álmai valóra váltásához. A két fiú személyisége tökéletesen kiegészíti egymást. Míg Ádám az érzékeny művészlélek, addig Dogi ambiciózus, aki mindenhol ott van, mindenkivel smúzol és ezzel sikerül előremozdítani a karrierüket. A duó nagy sikert arat a házibulik körében. Szépen lassan elindulnak a hírnév felé, és a duó kinövi magát egy zenekarrá. Az áttörő siker azonban még várat magára egy kicsit, de amikor megérkezik, akkor már semmi nem állíthatja meg. 
Ádám eleinte valamiért mégsem tud örülni ennek a sikernek, nehezen tudja összeszervezni a hétköznapi életét a zenével. Barátnőjével, Szandrával eleinte minden jól megy, nagyon szeretik egymást, de vajon meddig bírja a kapcsolatuk a rocksztár életmódot? Ádám válaszút elé kerül. Megéri-e mindent kockára tenni egy álomért?

Ez a könyv nem egy mesébe illő történetet mesél el. Ez a könyv a való életről szól, merész szabadszájúsággal mesél. Az igaz showbiznisz világába kalauzolja el az olvasót, élethűen mutatja be, hogy hogy lesz egy baráti bohóckodásból egy elismert formáció. Végigvisz minket a sikerhez vezető rögös úton. Ádámmal együtt áshatjuk bele magunkat ebbe a kegyetlen világba, és ébredhetünk fel az álmainkból. 
Én személy szerint imádom a zenét, főleg ezt a stílust, amit a Wonderland is képvisel, szóval nekem nagyon érdekes volt látni, hogy mi van egy zenekar mögött, hogy mi mindenen kell keresztülmennie egy bandának, amíg sikeres lesz, és hogy mi történik azután, hogy már sikeresek lettek, hogyan lesz a baráti társaságból üzleti vállalkozás. 

Ádám karakterfejlődése nagyon tetszett.  A tudatlan, kényelmes budai fiú a szemünk előtt érett
Ivan &The Parazol
férfivá, és nőtt fel az élethez. A többi szereplőről viszont elég keveset tudunk meg. Nekem Dogival és
Szandrával kapcsolatban is van egy kis hiányérzetem. Szívesen megtudtam volna egy kicsit többet róluk, elvégre kulcsfontosságú szereplők a történetben.  Dogi karaktere mondjuk nekem nem volt túl szimpatikus. A nagyszájú, titokzatos, mindenkin gátlástalanul átgázoló pesti srácnak valahogy nem sikerült belopni magát a szívembe. Szandrával kapcsolatban leginkább a miértek érdekelnének.

Ami még nekem egy kicsit zavaró volt, azok az időbeni ugrások. Néha nem tudtam, hogy most éppen hol vagyunk, vagy hogy melyik esemény hogyan követi a másikat. Másrészről viszont ezekre szükség is van, hogy ne váljon egysíkúvá a történet. 

Összességében tehát nekem nagyon tetszett a könyv. Végre egy történet ami nem egy vattacukorfelhőben úszik, és mesébe illően minden tökéletes, végre valaki le merte írni a valóságot. Mindenkinek ajánlom, akit érdekel ez a világ, szeretné tudni, hogy milyen is a showbiznisz, és nem riad vissza a csúnya szavaktól. 

A Wonderland slágeréhez a What do you really wanna say-hez elkészíteték a videoklipet is, amiről a könyvben is szó van. Ezt most meg is nézhetitek:





Ha szeretnétek többet megtudni a Wonderland Projectről, akkor nézzétek meg a Facebook oldalukat. Itt találhattok további információkat a videoklipről, és megismerhettek néhány Wonderland Stoyt.

2015. július 30., csütörtök

Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknek

Ajánló




Kiadó: Móra
Oldalszám: 232
Ár: 2199 Ft
Kiadás éve: 2014
Moly linkKelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek
Kulcsszavak: szerelem, gimi, vicces


Miről szól?

   Avery és Aiden gyakorlatilag születésük óta legjobb barátok, de Avery többet érez pusztán barátságnál. A fiú azonban egy nap arra kéri, hogy ezentúl ne csináljanak mindent együtt, mert egy kis szabadságra van szüksége a barátnője miatt. Averynek összetörik a szíve, de azonnal remek ötlete támad: be akarja bizonyítani, hogy ahhoz, hogy a szíve úja begyógyuljon túl kell jutnia a gyász hét fázisán. Miután véletlenül beugrik Aiden bátyja, Grayson mellé a zuhanyba a fiú hirtelen elkezd nőként tekinteni Averyre, és a fejébe veszi, hogy segíteni fog neki a kísérletben, és bebizonyítja a lánynak, hogy az öccse nélkül is van élet. Egyre több időt töltenek együtt és Avery végre megtanul élni. A stréber és a macsó szerelme igazolja, hogy nem érdemes hinni a sztereotípiáknak.


Miért ajánlom?

A könyv már külsőre is hívogató a cuki borítójával, de a történet elsőre sablonosnak tűnhet: a nagymenő és a stréber szerelme... De ne hagyja magát senki ez alapján befolyásolni. Igenis egyedi könyvről van szó. Rendkívül szórakoztató és szívmelengető sztori.  Amíg olvastam nem győztem hallgatni a húgom szemrehányásait, hogy ugyan nevesek már halkabban. Grayson pedig egy  igazi álompasi. A menő külső mögött egy szeretetteljes szív lakozik. Még ha néha el is veti egy kicsit a sulykot, az is csak azért van, mert jót akar. Emellett pedig még vicces is. A történet fontos mondanivalója az is, hogy ne higgyünk a sztereotípiáknak. Attól még, hogy valaki okos lehet jó fej, és attól, hogy valaki "menő" még nem beképzelt. Tipikus gimis sztori, ami bármelyik középiskolában játszódhatna, és pont ezért olyan hihető, és hát valljuk be, hogy mindenki szívesen lenne Avery helyében.

Kinek ajánlom?

A célközönséghez természetesen a tinilányok tartoznak, de mindenkinek ajánlom, aki egy könnyed, vicces kikapcsolódásra vágyik. Grayson garantáltan elfeledteti mindenkivel a problémáit amíg a történetet olvassa. Bár aki nem szeretné, hogy furán nézzenek rá amikor hangosan nevet szerintem ne nyilvános helyen olvassa. ;)




Idézetek:

"A mamájával azóta nem hivatalos családtagok nálunk, amióta anyáink leokádták egymást a terhesjógaórán."

"Most Avery duci kis barátnőjére mutattam, arra, aki az asztalhoz cipelte. 
– Te pedig… – A lánynak eltorzult az arca, úgy nézett ki, mint aki mindjárt elhányja magát. Sajnáltam, mert nem akartam megijeszteni. – Klassz csaj vagy. Kösz, hogy vigyáztál a nőmre. Tartsd meg ezt a jó szokásodat."


"Ezek a barázdált agyúak igazán szórakoztatóak tudnak lenni."

– Elsőszülött fiam ledönti az osztálykorlátokat? 
– Igen, anyu – csivitelte Grayson. – Érdekes kísérlet lesz. Nem tudtad? Mostanában társadalomtudománnyal foglalkozom."


"A Google szerint akkor lesz valaki nagyon ingerült, ha túlstimulálja magát. Grayson tehát beszerzett négy karton Red Bullt. Aztán bezárkoztunk a szobámba, dühöngő death metált hallgattunk a blicclámpa fényében, közben mazsolával dobált."

"– Gondoltam, szükséged lehet egy kis segítségre, úgyhogy leírtam, mit gondoltál némelyik kedvenc pillanatodról. 
– Hogy én mit gondoltam? 
Grayson szélesen vigyorgott. 
– Aha. Szerintem rendkívül pontos. Külön figyelmedbe ajánlom a széles vállamról, elképesztően kék szememről írottakat, azok után, hogy egymással szemben ülve vacsoráztunk."

2015. március 1., vasárnap

Eredményhírdetés

Sziasztok!



Íme itt a várva várt pillanat: kisorsoltam a nyerteseket!
Gratulálok O. Erzsébetnek, aki az Ezüsthíd könyvjelzőt nyerte és B. Andreának aki A viharszívű Mya Mavis könyvjelző boldog tulajdonosa lehet. A nyerteseket már értesítettem. Amennyiben nem jelentkeznek egy héten belül új nyertest sorsolok.

Mindenkinek legyen szép napja! :)

2015. február 7., szombat

Nyereményjáték

Sziasztok!

Ez a blog nem igazán üzemel, de mivel máshová nem tudom rakni a nyereményjátékot ezért most üzembe helyezem.
Van két fölösleges könyvjelzőm amit szívesen odaajándékoznék két olyan embernek akik szeretnék.
A feladat egyszerű:
- Válaszolj a kérdésekre (kötelező)
- Kövess Molyon illetve Instagramon (nem kötelező)

Sok szerencsét!

a Rafflecopter giveaway a Rafflecopter giveaway

2013. augusztus 14., szerda

Egyszer volt, hol nem volt

Egy elfeledett emlék, egy ki nem mondott szó,
Ami egyszer elmúlt soha vissza nem hozható.

Mint pillangó a végtelen égen
Vesznek el az évek feledésben.

Elmúlt az ősz és elmúlt már a tél is,
Magányosan  sétálok az utcán végig.

Szó nélkül nélkül repülnek el mellettem a percek,
Kiabálhatsz, de én már nem hallak téged.

Mint ketrecből kiszabadult madár
Szállok most a szélben tengereken át.

Este megpihenek az éjsötét ég alatt,
És csak nézem, nézem a csillagokat.

Táncolok a szélben és élvezem az életet,
Hidd el boldogabb vagyok nélküled.

Menekülhetsz, de sorsod úgyis utolér,
Gúnyos pillantásom örökké elkísér.

A hajnali ködben elvesztél,
Az sem érdekelne ha végül megkerülnél.

Tudom, hogy egy szavad sem volt igaz,
Nálam többé nem találsz vigaszt.


Egyszer volt, hol nem volt,
Igaz ez sosem volt.

Nézd hogy hullanak a csillagok
Én pedig lassan elhamvadok.

Ne hidd, hogy különb voltál,
Ugyanúgy megbántottál.

Mégis a legszebb mosolyommal az arcomon
Hordom a saját terheimet a vállamon.

Én nem csak egy lány vagyok a sok közül,
Végül mindenki titkára fény derül.

2013. augusztus 13., kedd

Kósza érzés

Belülről felemészt egy lehetetlen érzés
Ezer karommal tép vérző darabjaimra szét.
Ez csak egy gyenge falevél
A legkisebb szélben elvész.
Hadd higgyem, hogy ez elég
Hazudd még, hogy szerettél.

Ölelj hát még
Hadd áltassam magam,
Hogy mindvégig szerettél.
Maradjunk gyerekek örökké.

Lelóg a lábunk a horizontról,
Mondd meg a jövőm a csillagokból,
Ugorjunk fejest az álmainkról,
Építsünk várat homokból.

Ölelj hát még
Hadd áltassam magam,
Hogy mindvégig szerettél.
Tartson ez a perc örökké.

Gondolkodom az életen,
Lehetett-e ez véletlen,
Milyen drog folyik a véredben,
Én vagyok-e az értetlen,
Vagy te voltál éretlen...

Hazugságod csak szócséplés
Nem áltatom magam többé
Veled nem kell az öröklét
Egyedül hív a végtelenség.

Leestünk a horizontról,
Közös jövőt nem jósolnak a csillagok,
Álmaink már messze szálltak,
Összedőlt a homokvár...